A magyar politikai érdekképviselet 1989-től napjainkig, Somorja

2019. október 3.-én, Somorján az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet, valamint a Fórum Kisebbségkutató Intézet (Szlovákia) közös szervezésében a határon túli kisebbségi magyar közösségek és a magyar politikai érdekképviselet 1989 után kibontakozó kapcsolatrendszerét vizsgáló konferenciára került sor.

A nemzetközi konferencián különféle tudásterületek (elsősorban szociológia, történettudomány, antropológia) képviselői vettek részt, ahol a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségekben lejátszódó kortárs folyamatok és jelenségek (asszimiláció, etnikai identitás-építés, asszimilációs váltázásfolyamatok, civil és elit-gyakorlatok) elemző vizsgálatára tettek kísérletet.

borbely s 1 650


A konferencián intézetünket Borbély Sándor képviselte, aki előadásában a visegrádi országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) nyugat-ukrajnai térfoglalási törekvéseit, illetve egymással versengő állam- és nemzetépítési kísérleteit, valamint az ukrán állampolgárok ezekre reflektáló, alulról szerveződő informális társadalmi gyakorlatait mutatta be.