Az MTA Magyar Tudomány Ünnepe programsorozata keretében a BTK Néprajztudományi Intézet a Mährchen der Magyaren megjelenésének bicentenáriuma alkalmából 2022. november 8-án Gaal György-emlékülést rendezett.

 Az emlékülésen Landgraf Ildikó, a BTK Néprajztudományi Intézet Folklór Osztályának vezetője köszöntötte a megjelenteket, akiknek sorában Gaal György életművének számos jeles kutatója is helyet foglalt.

 

 

Landgraf Ildikó kiemelte, hogy bár az első publikált magyar népmesegyűjtemény mindig is fontos szerepet foglalt el a folklorisztika kutatástörténetében, ám ennek ellenére ez az első, kifejezetten Gaal György folklorisztikai vonatkozású munkásságának szentelt tanácskozás a tudományszak történetében, amely a megemlékezés gesztusa mellett figyelemfelhívó jelleggel is bír, hiszen a kiemelt jelentőségű mesegyűjtemény több mint száz szöveget tartalmazó kéziratos korpusza máig kiadatlan. A bevezetőt követően került sor a Néprajztudományi Intézet munkatársainak előadásaira.

Domokos Mariann Gaal György mesegyűjtésének folklorisztikai jelentőségét mutatta be a magyar és német nyelven megjelent mesekötetek és a (részben máig kiadatlan) kéziratos folklórgyűjtés alapján. 1822-ben jelent meg Bécsben a Mährchen der Magyaren című, tizenhét mesét tartalmazó kiadvány, amely az első magyar folklórgyűjteményként (és egyúttal az első magyar mesekötetként) vált ismertté. Az előadó hangsúlyozta: noha a Gaal-gyűjtemény a történeti folklorisztika számára kiemelt jelentőségű, a szövegkorpusz mégsem párosult módszeres és mélyreható vizsgálatokkal, és a keletkezésére vonatkozó ismeretek egy része is napjainkig reflektálatlanul hagyományozódó puszta feltételezés. A Gaal-mesék részletes textológiai vizsgálata egyrészt azért maradhatott el, mert maga a szöveganyag textológiailag rendkívül komplikált és sokrétű (hiányosan adatolt magyar és német nyelvű, nyomtatott és kéziratos, periodikákban és antológiákban megjelent olyan szövegekről van szó, amelyeknek sem a létrejötte, sem az egymáshoz való viszonya nem tisztázott). Másrészt azonban a Gaal-gyűjtemény reflektálatlanságnak köze lehet e mesék státuszának bizonytalan megítéléséhez is. (Az előadás főbb gondolatai ismeretterjesztő formában is olvashatók: https://abtk.hu/ismerettar/evfordulok)

Gulyás Judit a Gaal-mesék 19. századi hazai recepcióját tekintette át, amelynek van egy feltűnő és visszatérő jellegzetessége, mégpedig a Gaal-mesék elbeszélésmódjának, és így közvetve hitelességének, hiteles népi voltának problematizálása. A 19. század közepétől egy olyan értelmezési hagyomány alakult ki, amely reflektálatlanul a 20. század közepéig élt, és amely a Musäus-, illetve a Grimm-féle narrációs skálán helyezte el Gaal mesegyűjteményét, és a grimmi normákhoz mérte (és találta könnyűnek) Gaal meséit. Számos fontos részeredmény ellenére a legelső kiadott magyar mesegyűjtemény feltárásának és értelmezésének elmaradása abból a körülményből is fakad, hogy Gaal mesegyűjteményének értékelése a 19. század közepe óta a kezdeményezés gesztusának kijáró elismerés mellett valójában mindvégig egyfajta távolságtartással és leértékeléssel terhelt. Ezek a fenntartások pedig javarészt a Gaal György által gyűjtött és kiadott mesék narrációjára vonatkozó, nyílt vagy lappangó kritikára vezethetők vissza.

 

Boldog-Bernád István

Boldog-Bernád István Kisfaludy Károly és Gaal György kapcsolatát mutatta be fennmaradt levelezésükre támaszkodva, amelyet A 19. század elejének írói kapcsolatrendszere Magyarországon: Kisfaludy Károly levelezése című PhD értekezése keretében tárt fel és értelmezett. Mint elmondta, ez a német nyelvű, 1820-tól Kisfaludy haláláig tartó levélváltás a költő levelezésének legnagyobb egységét képezi, így pusztán már emiatt is figyelmet érdemel. A levelezésből Boldog-Bernád István három nagy témát emelt ki: az esztétikai diskurzust, a Kisfaludy-drámák fordításáról szóló részeket, illetve az Aurorához, az első magyar nyelvű szépirodalmi almanachhoz kapcsolódó ügyeket. Végezetül rávilágított arra, hogy Gaal György jóval nagyobb szerepet játszott Kisfaludy Károly kapcsolatrendszerében és pályájának alakulásában, mint ahogyan azt az irodalomtörténet-írás egészen idáig láttatta.

 

 

Szemerkényi Ágnes

Gaál György népmese gyűjteménye mellett másik jelentős munkája – a számontartott, de kissé mostoha sorsra jutott – 1830-ban kiadott, hatnyelvű közmondásgyűjteménye. Szemerkényi Ágnes előadásában kiemelte, hogy nemcsak az összehasonlító proverbiumkutatás számára fontos mű ez, hanem a magyar művelődéstörténet számára is, hiszen ebből a könyvből  szerezhetünk tudomást arról, hogy a 19. század első felében a művelt, literátus emberek milyen közmondásokat ismertek az európai közmondáskincsből. Gaal hatnyelvű gyűjteményt állított össze, öt élő (német, angol, francia, olasz, magyar) nyelvből és a latinból válogatva az anyagot. Nem szószerinti fordítást adott, hanem megkereste a magyar megfelelőt, ami sok esetben szinte teljesen fedte a külhoni példákat, máskor pedig nem. Az addigi magyar gyűjtemények klasszikus latin és görög összehasonlításokat közöltek, Gaal munkája az első, amely élő nyelvi példákból válogatott. A legtöbb azonosítható korábbi variáns Szemerkényi Ágnes elemzése szerint Dugonics András gyűjteményéből származott. Gaal György kiadott proverbium-gyűjteménye mögött óriási kéziratos anyag van, amelyet az MTA Kézirattára őriz.

A fotókat Szakál Anna készítette.