A kínai sibe etnikum genealógiaíró hagyománya több évszázados múltra tekint vissza Kínában. E hagyományt a történelem folyamán számos csapás érte, és mára mindössze száz családfa maradt fenn. Ezek a családfák, illetve a hozzájuk csatolt nemzetségtörténeti feljegyzések a sibék történelme, nyelve és társadalomszerkezete iránt érdeklődő kutatók egyik legfőbb forrásai – de egy etnológus szemszögéből éppen ilyen fontos annak tanulmányozása, hogy milyen szerepet játszik ez a hagyomány a sibék társadalmi jelenének formálásában. Sárközi Ildikó Gyöngyvér e témaköröket érintő előadásokat tartott Kínában.

 

SIGY01

A kunming-i konferencia nyitóünnepsége. (A Yunnani Nemzetiségi Egyetem hallgatójának fotója.)

Az első előadás Yunnan tartomány tartományi székhelyén, Kunming városban, a Yunnani Nemzetiségi Egyetemen hangzott el. Itt került megrendezésre a Kínai nemzetiségek régi nyomtatványainak és irodalmának kilencedik nemzetközi tudományos konferenciája. A 2019. november 27-e és 30-a között zajló konferencián összesen hetven előadó – köztük nyelvészek, történészek és etnológusok – vett részt, akik zömében Kínát, Franciaországot, Németországot, Oroszországot és az Amerikai Egyesült Államokat képviselték. Sárközi Ildikó Gyöngyvér „New Sources of Chinese Sibe History and Family Trees: The family tree collection of Guan Wenming, a self-taught Sibe historian” címen tartott előadást. Előadásában egy olyan amatőr, sibe nemzetiségű történet- és családfaíró munkásságát mutatta be, akinek kéziratos, mandzsu/sibe nyelven írt családfáira mind az etnológusok, mind a történészek felbecsülhetetlen értékű forrásként tekinthetnek.

Sárközi Ildikó Gyöngyvér a konferencia helyszínéről, Dél-Kínából az északi Gansu tartományba, Lanzhou városba utazott, ahol Dr. Jun Sugawara, az ujgur nyelv- és történelem professzora felkérésére „The Genealogical Community of the Chinese Sibe” címen tartott tudományos előadást.

SIGY02

A Sárközi Ildikó Gyöngyvér tudományos előadását hirdető plakát a Lanzhoui Egyetemen.

A felkérésnek megfelelően Sárközi Ildikó Gyöngyvér előadásában a kínai sibék múltja helyett társadalmi jelenük kérdését helyezte az előtérbe, arra keresve a választ, hogy a genealógiaírás hagyománya milyen szerepet játszik ma a sibe etnikus identitás alakításában. A másfél órás előadásra és az azt követő félórás, kötetlen beszélgetésre 2019. október 31-én került sor a Lanzhoui Egyetem Történeti és Kulturális Intézetében.

 

SIGY03

Yong Zhijian sibe történész Sárközi Ildikó Gyöngyvérrel a kunming-i konferencián. (A Yunnani Nemzetiségi Egyetem hallgatójának fotója.)