dr. Kiss Mária kandidátus, néprajzkutató a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Intézetének egykori munkatársa 2019. augusztus 7-én hunyt el. Urnáját férje dr. Hegyi Imre sírjába a Farkasréti temető 33/5-ös parcellájába 2019. szeptember 13-án reggel ½9-kor helyezik el. Emlékét megőrizzük!

dr. Kiss Mária 1935-ben született Zomborban. Édesanyja szerb származású, édesapja magyar, dr. Kiss Lajos zenetudós volt.
1959-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán néprajz szakon.
A Népművelési Intézetben dolgozott 1960-tól, majd 1971-től aspiráns, 1974-1991-ig a Néprajzi Kutató Intézet tudományos munkatársa, majd főmunkatársa.
Kiss Mária kétnyelvű volt. Délszláv kalendáriumi szokásokkal foglalkozott. 1986-ban megvédett kandidátusi disszertációjának is ez volt a témája, mely a Néprajzi Tanulmányok sorozatban jelent meg 1988-ban „Délszláv szokások a Duna mentén” címmel.
Több jugoszláv-magyar konferenciát szervezett, és ezek tanulmányanyagát sajtó alá is rendezte (1987, 1988). Szerkesztője volt az Etnografija Južnih Slavena u Madarskoj (A magyarországi délszlávok) c. sorozatnak. Cikkei, tanulmányai jelentek meg a hazai és az egykori jugoszláviai szakkiadványokban.
1991-ben ment nyugdíjba.
1996-ban Kiss Mária szerkesztésében jelent meg a „Válogatás a magyarországi nemzetiségek néprajzi köteteiből” a Magyar Néprajzi Társaság sorozatába.
A Magyar Néprajzi Társaság 1997-ben „Pro Ethnographia Minoritatum” emlékéremmel tűntette ki.
Nyugdíjba vonulása után szakmai tevékenysége mellett édesapja dr. Kiss Lajos kéziratos hagyatékának kiadását segítette, és részt vett a vajdasági Kiss Lajos Néprajzi Társaság megalakításában (1990) és munkájában.
Férje dr. Hegyi Imre néprajzkutató emlékének megőrzésében és ápolásában több fontos feladatot vállalt és látott el. Segített és részt vett Hegyi Imre könyvtárának a Pápai Református Gyűjteménybe való elhelyezésében, a bakonycsernyei szülőházán 1996-ban emléktábla, 2002-ben a község faluházában emlékszoba, 2011-ben Bakonycsernye határában Hegyi Imréről elnevezett emlékpark létrehozásában.

 

Tátrai Zsuzsanna

 

Csatoljuk a Szerb Tudományos Akadémia Néprajzi Intézete részvétnyilvánítását

saucesce018