Megjelent Régi Tamás: Minimális antropológia című kötete.

Régi Tamás személyes hangú kötete kiváló bevezetést ad a kultúrák közötti találkozásokat, az antropológiai terepmunkát és az etiópiai turizmust megérteni szándékozó olvasók számára.

Részlet a kötetből:

„Nem az egyedüli igazságot kerestem. Nem valami végérvényesnek szánt antropológia megírására készültem. A társadalmi cselekvések funkciója helyett a jelenlétük érdekelt. Az foglalkoztatott, hogy milyen emberi kapcsolatokat kínál a világ az egyénnek, és hogy antropológusként mekkora esélyem van megérteni ezeket. Mivel az egyik legkorábbi – és nekem máig legizgalmasabb – antropológiai elmélet, amit James G. Frazer fogalmazott meg Az Aranyágban, a mágikus kapcsolat mibenlétét járja körül, engem is ez a téma kezdett foglalkoztatni. A mágia az élet jóval több területén jelen van, semmint gondolnánk. Nem akartam az emberi létezés eme megnyilvánulásának feltelenül okát találni, nem rögzíteni szerettem volna a jelenséget, hanem felszabadítani minden funkcionalista értelmezéstől, hogy bármikor, bárhol új formát ölthessen. Biztosra veszem ugyanis, hogy mire sikerülne keretbe foglalnom, addigra új szereplők már máshogy játszanák a darabot. Hadilábon álltam a történetiséggel, holott az egyének és csoportok közti kapcsolat, a mágikus közeg megértéséhez tisztáznom kellett, hogy mennyiben fogott rajta az idő.

RT borito

Elöljáróban el kell mondanom, hogy nagy hatással volt rám Michael Jackson, a Minima Ethnographica, valamint Michael Taussig, a My Cocaine Museum című mű szerzője. Ők ketten azon kevesek közé tartoznak, akik antropológiai keretbe tudták ágyazni a mágiát, az utánzást, a testiséget és ezek jelenvalóságát érintő filozófiai kérdéseket. Nem véletlenül, hiszen mindkettőjüket filozófusok inspirálták: Jacksonra Theodore Adorno Minima Moralia-ja, míg Taussigra Georges Bataille Vision of Excess-e volt nagy hatással. Az is összeköti őket, hogy montázsszerűen egymáshoz illesztett témáik műfajilag sokszínű, esszéisztikus feldolgozásában az elméleti felvetéseket mindig a terepen szerzett ismeretekkel elegyítik. Én is egyszerre törekedtem elkerülni a sekélyességet, illetve a szűkös és száraz definíciók halmozását, erre pedig, ahogy Hannah Arendttől tudjuk, az esszé a tökéletes műfaj. A kísérletező írásmód nekem is lehetőséget kínált, hogy a klasszikus antropológiai leírást valós élményekkel gazdagítsam, és hogy a murszi kultúra és társadalom elemzésével egyidejűleg az antropológiára vonatkozó átfogóbb fejtegetéseket is szavakba önthessek. Az a tény, hogy az általam legtöbbre tartott antropológusok – Claude Lévi-Strauss, Clifford Geertz, Edmund Leach – komoly írói erényekkel bírtak, szintén arra indított, hogy ötvözzem a különféle műfajokat és hangnemeket.”