+36 1 224 6700    nti.titkarsag@btk.mta.hu

A népmese napját első ízben tizenöt évvel ezelőtt, szeptember 30-án szervezte meg a Magyar Olvasástársaság Budapesten. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kezdeményezés azóta országos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, amelynek célja a társaság felhívása szerint az, hogy a meseszeretők „ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.”

 Az 1859-ben Kisbaconban született Benedek Elek születésének napján ünnepeljük a népmesét, e dátum azért is nagyon érdekes választás, mert a köztudatban a legnagyobb magyar mesemondóként élő „Elek apó” nemcsak meséivel, de a Grimm-mesék fordításával is jelentősen hozzájárult a magyar mesekincs alakításához. A magyar nyelvű Grimm-mesehagyomány történetébe Domokos Mariann, a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa nyújt bepillantást. 

 

 A Grimm testvérek, Hermann Biow dagerrotípiája (1847) Forrás: zeno.org

 

A Grimm testvérek, Jacob és Wilhelm világhírű mesegyűjteménye, a Kinder- und Hausmärchen (KHM) több mint kétszáz esztendővel ezelőtt jelent meg először (az első kötet 1812-ben, majd 1815-re datálva a második). A Grimm-mesekorpusznak a fivérek életében még további hat teljes és tíz válogatott, úgynevezett kis kiadása látott napvilágot. A polgári olvasóközönség ízlésvilágát szem előtt tartva a fivérek (elsősorban Wilhelm) kiadásról kiadásra változtattak a szövegeken, míg a végső, sztenderdizált formájában kétszáz mesét és tíz gyermekeknek szóló legendát tartalmazó kötet igazi könyvsikerré vált. (E mesék teljes magyar fordítása először 1989-ben jelent meg Márton László és Adamik Lajos jóvoltából). A KHM mára a világ egyik legtöbbször kiadott mesekönyve lett, az e gyűjteményből származó meséket több mint százhatvan nyelvre ültették át (úgy tartják, hogy a Biblia után ez a második, legtöbb nyelvre lefordított mű).

A Grimm-mesék első kiadásuk óta az alapműveltség részeivé váltak. A KHM világirodalomban betöltött kiemelt pozícióját jól jelzi az a tény, hogy az UNESCO a Grimm-meséket a szellemi világörökség részének nyilvánította 2005-ben. Már ennyiből is sejthető, hogy e szövegeknek a világfolklórra gyakorolt hatása felmérhetetlen, e folyamat kereteinek megrajzolása azonban izgalmas és tanulságos feladat.

 

KHMA Kinder- und Hausmärchen 1. kötetének első kiadása (1812). Forrás: grimm-portal.de

 

A 19. században Európa-szerte a mesegyűjtés és -kiadás mintájává vált a Grimm-mesegyűjtemény, mely az egyes nemzetek folklórgyűjtésének megindulására ösztönzőleg hatott. A magyar folklórkutatás története ugyancsak elválaszthatatlanul összeforrt a Grimm testvérek nevével. Már az első magyar mesegyűjteményként számon tartott kötetet jegyző Gaal György is úgy nyilatkozott, hogy Grimmék nyomdokain fogott hozzá gyűjteménye összeállításához (Mährchen der Magyaren, Bécs, 1822). A Grimm-gyűjtemény azonban nem csupán a mesék módszeres tanulmányozására volt hatással, de magát az élő és szüntelenül formálódó, szóbeli és írásbeli forrásokból egyaránt táplálkozó meseismeretet is számottevően befolyásolta, gazdagította és bizonyos szempontból egységesítette – már a szaktudományos folklorisztika kialakulását megelőzően is.

A Grimm-mesék a magyar művelődésben a 19. század első évtizedeitől kezdve jelen vannak. A Grimm-féle Hófehérke-szüzsé a magyar irodalomban például legkorábban Majláth János, a magyar népi prózaepikát reprezentálni kívánó mese- és mondagyűjteményének (Magyarische Sagen und Maehrchen, Brünn, 1825) egyik elbeszélésébe illesztve, önálló betéttörténetként (Die Geschichte vom Schneemädchen) jelent meg németül. A század közepétől kezdve egyre szaporodnak a magyar nyelvű Grimm-fordítások elszórtan és kötetekbe rendezve egyaránt. A Grimm-mesék egyik első ismert fordítója a Kossuth Lajos gyermekeinek házi nevelőjeként és pedagógiai szakíróként is tevékenykedő Karády Ignác volt, aki a negyvenes években adta ki mesefordításokat és meseátdolgozásokat tartalmazó gyűjteményét. Ebben a forrásmegjelölést nélkülöző, gyermekeknek szóló kötetben különböző német könyvmesékből nyújtott válogatást, köztük számos Grimm-mese fordítását is közölte, például A farkas és a hét kecskegida, A hűséges János vagy a Tizenkét fivér címen ismert meséket is (Regék. Nagyobb gyermekek számára, Pest, 1847).

 

Regék. Nagyobb gyermekek számára alkalmazá Karády Ignác. Belső címlapkép (Pest, 1847)

 

A Grimm-mesék hazai recepciójának kiindulópontjaként azonban mégsem ez a kiadvány, hanem az 1860-ban (1861-es évszámmal) Nagy István fordításában megjelent Gyermek s házi regék című kétkötetes gyűjtemény rögzült, mely ötven Grimm-mesét tartalmaz a KHM valamelyik kis kiadása után. E kötet elődjeivel ellentétben már megjelölte forrását is: „Grimm után.”

 

 Az Ifjusági Könyvtár elnevezésű kiadványsorozat címlapképe, e sorozatban jelent meg Nagy István kétkötetes Grimm-fordítása is

Nagy István gyűjteményének egy korabeli ismertetésében a Grimm-mesék elterjedésére vonatkozó, érdekes utalást találunk. E megjegyzésből kiviláglik, hogy mire az első, Grimm névvel ellátott magyar mesefordítás-gyűjtemény megjelent, e mesék a magyar olvasóközönség előtt már nem voltak ismeretlenek.

 

Domokos Mariann cikke teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

 

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6700

E-mail

nti.titkarsag@btk.mta.hu