Falukutatás egykor és most - beszámoló

Az MTA BTK–NEB Vidéktörténeti Témacsoportja és az MTA BTK Néprajztudományi Intézete könyvbemutatóval egybekötött beszélgetést tartott a Néprajztudományi Intézet könyvtárában 2016. január 26-án.

Az összejövetel apropója Bartha Ákos (MTA BTK TTI) Falukutatás és társadalmi önismeret. A Sárospataki Református Kollégium faluszemináriumának (1931–1951) történeti kontextusai című kötete volt, mely alkalmat szolgált a falukutatás historikumának és jelenkori lehetőségeinek átgondolására. A rendezvényen a szerzőn kívül Balogh Balázs (MTA BTK NTI), Bögre Zsuzsanna (PPKE SZI), Sárkány Mihály (MTA BTK NTI) és a beszélgetés moderátora, Horváth Gergely Krisztián (MTA BTK VTI) vett részt meghívottként.

            A Néprajztudományi Intézet könyvtárban megjelent szép számú hallgatóságot – mint utólag kiderült, körülbelül tíz ember a nyitott ajtóban volt kénytelen végighallgatni a beszélgetést – Balogh Balázs köszöntötte röviden, majd Horváth Gergely Krisztián körvonalazta a rendezvény témaköreit. A résztvevők a következő kérdéseket járták körbe (többek között): milyen előzményei, valamint társadalmi, politikai, gazdasági és ideológiai okai voltak a fénykorként számon tartott harmincas évekbeli falukutatásnak? A fő történelmi szereplők (egyházak, cserkészet, tudományos intézetek, hivatalos falukutatás, vidéki intelligencia, népi radikalizmus), célok és „a” kutatandó falu (tanya, város stb.). Melyek voltak a meghatározó módszerek, minták és milyen volt a kutatandó társadalmi terep? A kisebbségi falukutatás sajátosságai. Falukutatás az új hatalmi viszonyrendszerben 1945 után. Fellendülés a koalíciós időszakban, majd elnémíttatás az ötvenes években. Lehetőségek és korlátok a szocializmusban (Valóság, honismereti mozgalom, Magyarország felfedezése stb.). A fenti összefüggések a sárospataki faluszeminárium (1931–1951) példáján keresztül. A falukutatás politikuma. A falukutatás népi radikalizmusa és az újraértelmezett reformkonzervatív (szociál)politika. Létezett és létezhet-e vegytiszta tudományos falukutatás? Szükségszerű-e az ellenzéki attitűd? Egy sajátos szövegműfaj a szépirodalom, a tudomány és a politika határán: a szociográfia tündöklése és bukása. Okok és összefüggések. A rendszerváltozás utáni évek bemutatása (faluszemináriumok, falujárás, falugondozás stb.). A segítés módjai és a jelenkori társadalmi környezet („utóparasztság”, demográfiai problémák, modernizáció, globalizáció stb.). Milyen igények, esetleg elvárások fogalmazódnak meg e munka nyomán? Falukutatás az egyetemi képzésben: tapasztalatok, konzekvenciák, alternatívák.

Horváth elöljáróban hangsúlyozta, a falukutatás nem öncélú tevékenység volt a két világháború közti időszakban (sem), hanem a nemzeti önismeretet szolgáló fontos vállalkozásként értékelendő. Rámutatott, hogy a korszak nagy vihart keltett szociográfiái elég jól ismertek ma is, ám a kevésbé látványos, jóllehet szisztematikus kutatást végző műhelyekről már ez bajosan mondható el. Utóbbiak sorába tartozik a sárospataki diákok faluszemináriuma, amelyet a most bemutatott könyv immáron beemelt a falukutatás kánonjába. Bartha Ákos könyvében bizonyította, miért tekinthető a pataki faluszeminárium az ország egyik legszervezettebb, ideológiailag legkonzekvensebb és a leghosszabb ideig ténylegesen működő (gyűjteményfejlesztő) falukutató csoportjának. A Sárospataki Református Kollégium faluszemináriuma Újszászy Kálmán iskolateremtő munkásságának eredményeként mint példa és teljesítmény, a régió határain túl nyúló jelentőséget nyert. A főváros perspektívájától eltávolodva, a vidékre, sőt a határon túli területekre is kitekintő szellemisége példaértékű volt. A faluszeminárium elméleti és gyakorlati képzése a majdani „terepre”, azaz faluban lelkipásztor szolgálatra készülő teológushallgatókat készítette fel. Felfogásuk szerint a lelkész ne csak teológus legyen, hanem szociális munkás, gazda, lelki gondozó is, azaz értse azokat az embereket és azokat a problémákat, amelyekkel a falvakban találkozhat. A faluszeminárium tagjai nemcsak állapotfölméréseket és adatgyűjtést végeztek, majd tapasztalataikat dolgozatokba öntötték, hanem ismereteket, tudást, szellemiséget is terjesztettek, gyülekezetgondozást végeztek.A könyv a faluszeminárium részletező, levéltári-adattári forrásokra bőven támaszkodó története, háttérben a legfontosabb társadalom- és köztörténeti eseményekkel. Bartha könyvének első harmadában a történeti előzményekről ír, majd a középső harmad maga a faluszeminárium története. Az utolsó egyharmad kitekintés a faluszeminárium munkásságának hatásáról, amivel Bartha Ákos a hazai falukutatás egészében helyezte el a pataki faluszemináriumot, mint az egyik legsikeresebb vállalkozást a hasonló törekvések között.

A könyv bemutatása és méltatása után Balogh Balázs értekezett kellő mélységben a magyarországi parasztság történeti problémáiról, részletesen sorra véve azokat a gazdasági, társadalmi, politikai problémákat, amelyek meghatároztak e réteg 19–20. századi lehetőségeit és eredményeit. Balogh kiemelte a szinte egymásba futó válságperiódusok és a rövid emelkedési ciklusok szerepét, gondolatmenetét pedig a jelenkori helyzet – az utóparaszti állapot – bemutatásával zárta. Ez a bevezető kellően kontextualizálta a témát, ami nem is bizonyult haszontalannak. Sárkány Mihály generációs alapon értelmezte a harmincas évek szociográfiai hullámát és arra a kevésbé közismert tényre hívta fel a figyelmet, hogy azok a népiek, akik a Horthy-korszakban váltak neves íróvá, a századelőn kezdték iskolai pályafutásukat, vagyis a népiség gyökereit érdemes a megszokott kontextusból (világháború, Trianon, gazdasági világválság stb.) kissé kiemelni. Köztudott, hogy a harmincas évek gazdasági helyzete, az elégtelen földreform és a létrejövő nadrágszíjparcellák adósságspirálba kényszerítették a parasztságot, amiből nehezen tudtak kitörni a gazdák. A drámai helyzetet azonban immáron egy öntudatos, népi gyökerekkel rendelkező társaság tárhatta a nagyvilág felé –hangsúlyozta Sárkány. Bartha Ákos fontosnak tartotta megemlíteni a kulturális kontextust, vagyis, hogy a két világháború közti éra a tényirodalom fénykora volt Európa-szerte. Az „új tárgyiasság” irodalmi, filmművészeti stb. vonatkozásai jelentették a keretet a drámai téma műfaji keretezéséhez (ami aztán elvezetett a szociográfia időszakos diadalához). Másrészt, Bartha szerint ez az éra a válságelméleteknek kedvezett itthon és külföldön egyaránt, amit külföldön Ortega és Spengler, hazánkban pedig Szekfű Gyula és Szabó Dezső írásai – és mindenekelőtt hatása – jelez.

Bögre Zsuzsanna a nyolcvanas évekbeli falukutatási hullám kapcsán saját tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal; többek között az ideológiai szimpátiákon túlmutató közösségi erőként értelmezve a jelenséget, másrészt kiemelve, hogy a honi valóságismeret e hulláma szintén nincsen kellően kitárgyalva. Később ugyanő amellett érvelt, hogy a falvak ma már nem igazi közösségek, nincsen meg a hagyományos „szövete” ennek a települési formának, így problémás a kutatása is. A diákokat ma már nagyon nehéz ebbe az irányba terelni. A hallgatóság sem passzív résztvevőként volt jelen a zsúfolásig megtelt teremben, amit jelez, hogy ezen a ponton a közönség bekapcsolódott a vitába. Sántha István szerint a falusi közösség változik, de közel sem megismerhetetlen, legfeljebb más módon kell közelíteni a kérdéshez, míg egy másik hozzászóló arra hívta fel a figyelmet, hogy a falvak változó világa természetes jelenség. Paládi-Kovács Attila a kisebbségi magyarság valóságfeltáró műhelyeinek fontosságát hangsúlyozta, elsősorban a felvidéki Sarló és az Erdélyi Fiatalok példáján, rámutatva Gusti professzor hatására is a magyar falukutatásban. Ugyanő kiemelte, hogy a falukutatás időszakos, tipikus fiatalkori jelenség, amit aztán a családalapítás és a munkába állás nyugodtabb periódusa követett jellemzően. Megállapítását Bartha megerősítette, mivel ő is ugyanezt tapasztalta a lelkészéletpályákat vizsgálva, azzal a megjegyzéssel, hogy nem a falu, hanem az esetleges politikum került ki ekkor a fókuszból. A hallgatóság soraiból emelkedett szólásra Filep Antal is, aki a kötetet méltatva fontos tudománytörténeti információkkal gazdagította a rendezvényt. Filep szerint a falukutatás nagyon széles társadalmi bázissal bírt a két világháború között és az egyetemeken is komoly valóságfeltáró munka folyt (főképp Teleki Pál, illetve Magyary Zoltán szerepét emelte ki). Sárkány Mihály a könyv kapcsán ugyanakkor kételyét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy vajon tényleg Újszászy Kálmán útmutatója volt a legfőbb szempont a kutatók számára, mivel ő legalább akkora hangsúlyt helyezne az egyéni ambícióknak, családi háttérnek, illetve az egyéb személyes motivációknak. Balassa Iván pedig személyes élményét osztotta meg a faluszemináriummal kapcsolatban; kiemelve, hogy a környékbeli gazdák legtehetségesebbjei – akik általában méhészkedéssel is foglalkoztak – mind faluszeminaristák voltak és ez aligha lehet véletlen.

A könyv kapcsán indult beszélgetés tehát igen hamar élénk diskurzussá alakult, amelynek csupán az időkeret szabott határt. A közel kétórás rendezvény zárszavában Horváth Gergely Krisztián ismételten felhívta a figyelmet a téma fontosságára, egyben reményét fejezve ki, hogy Bartha Ákos faluszeminárium történetét feldolgozó kötetét további hasonló vállalkozások követik. Horváth szerint csakis ekképp lehet teljes képet kapni a rendkívül összetett korszak társadalom- és eszmetörténetéről. Végül a résztvevők kisebb csoportokban, kötetlenül folytatták a téma megtárgyalását. Az MTA BTK–NEB Vidéktörténeti Intézetének és az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének közös rendezvénye jó példája volt az új eredményekkel kecsegtető interdiszciplináris eszmecseréknek, hiszen a résztvevők és a hallgatóság egyaránt új impulzusokkal gazdagodott mind a történettudomány, mind a néprajztudomány, mind pedig szociológia részéről.

MTA link