Dokumentumfilm készült az Amerikába vándorolt magyarok életéről „Burdosház Amerikából – Balogh Balázs néprajzkutató nyomában” címmel. A Zsigmond Dezső által rendezett filmet elsőként 2015. október 16-án, New Brunswickban (New Jersey, USA) mutatták be a New Brunswick-i Szent László Római Katolikus Templom közösségi termében, a Magyar Öregdiák Szövetség - Bessenyei György Kör szervezésében. A bemutatót beszélgetés, valamint Balogh Balázs, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet igazgatójának előadása követte.

A dokumentumfilm a magyar emigránsok életét mutatja be egy pennsylvaniai magyar bányásztelepülésen, Vintondale-ben, az ott összegyűjtött tárgyi emlékeken és a rekonstruált burdosházon (bányász férfiaknak fenntartott személyenkénti félnapos ágybérletet nyújtó panzión) keresztül. A település egykoron jelentős lélekszámú magyar lakossága elsősorban a Bereg megyei Bátyuból származik. Bagu Balázs falutársaival az agrárnyomor elől tántorgott ki Amerikába, majd a nyugat-pennsylvaniai bányavidék világtól elzárt kis telepén éjjel-nappal az aknákban görnyedve, centet centre rakva vásárolt egy burdosházat. A világgazdasági válság következtében a bánya bezárt. A lakosság többsége nem tudott visszatérni a szülőföldre és szétszóródott.  A film egy családtörténeten keresztül - mint cseppben a tengert - igyekszik bemutatni az amerikai magyarok első nemzedékének életvilágát.

burdoshaz Bagu Balazs

A New Brunswick-i bemutató után vetítik a filmet New York-ban, Bostonban, valamint Wallingfordban is, és a közeljövőben Magyarországon is látható lesz, a Duna televízió tervezi a műsorra tűzését.