A HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet munkatársai, az MTA Lendület Etnoökológia Kutatócsoport tagjai is társszerzői a szerémségi (szerbiai) Boszuti ártéri erdőben élő disznósgazdák (szvinjárok) komplex tudását bemutató, újonnan megjelent kötetnek. A könyv etnoökológusok és helyi sertéstartó gazdák közös tudásalkotása, alapos kutatásokra és tudományos publikációkra épülő híradás egy egyedülálló kultúrtájról és az abban élő, gazdálkodó emberekről.
Az extenzív állattartási rendszerek jellegzetes példája az a napjainkra Európában már szinte teljesen eltűnt gyakorlat, melynek során a helyi gazdák az erdőkben és mocsarakban, azaz szabadon igyekeztek házi sertéseiket nevelni. Az ökológiai mellett kulturális, művelődéstörténeti értéket képviselő, biokulturális örökségként értelmezhető jelenséget, pontosabban néhány tájhasználati módot, gyakorlatot (így például a makkoltatást, a sertéslegeltetést stb.) a néprajzkutatók, történészek és a társtudományok képviselői is részletesebben dokumentálták már.
Nem került sor azonban a disznósgazdáknak az erdőre és mocsarakra, az általuk tartott házi sertésekre és/vagy a környezetükben előforduló, vadon élő növény- és állatfajokra vonatkozó hagyományos ökológiai tudásának rögzítésére. Erről mára jórészt csak mint elszalasztott lehetőségről beszélhetünk, hiszen a legtöbb tájból végleg eltűntek a disznósgazdák. Nem így a szerémségi (szerbiai) Boszuti-erdőben, ahol még mintegy negyven (többnyire idős) ember birtokolja e hagyományos életmódhoz kapcsolódó, kivételesen értékes tudást (1. kép).
1. kép: A kutatás elvégzése mellett szólt az is, hogy nemcsak a sertések és a szvinjárok száma, de az általuk használt terület is folyamatosan csökken Szerbiában. Fotó: Molnár Ábel Péter
A Boszuti-erdőben élő, disznót tartó gazdák nem csürhések vagy kondások, hiszen erdei szállásaik, kunyhóik közelében a saját jószágaikat legeltetik, illetve túratják. Az ártérben disznót tartó szvinjárok között 2014-ben megindult, több évre kiterjedő terepmunka során hamar nyilvánvalóvá és igazolhatóvá vált, hogy a gazdák kiváló megfigyelők, disznaikkal egymást segítik és kölcsönösen megértik egymást. Mindez annak köszönhető, hogy a helyieknek általában több évtizedes személyes tapasztalataik vannak a sertéstartásról és a hagyományos, illetve az újonnan megjelent disznófajták és hibridjeik viselkedéséről.
Bár az erdei sertéstartás egyik fő célja egyértelműen a jövedelmezőség, gazdaságosság, de ehhez a hús minőségének javulása és – korántsem mellékesen – az állatok jólléte is szempontként társul. A kötet révén arra is rádöbbenhetünk, hogy a Boszuti-erdőben vagy általában az Európa tölgyerdeiben történő sertéstartás távolról sem (volt) egyenlő a makkoltatással, hiszen jelentősen túlmutat(ott) azon. A kötet szerzői bizonyították, hogy a szvinjárok hagyományos tudása, az erdei, mocsári disznótartás pozitív hatással van a használt élőhelyekre, azok fenntartására.
A kötet a szvinjárok és disznaik részletes bemutatásán túl külön fejezetben foglalkozik az erdei szállásokkal, annak építményeivel (például a mára már eltűnt csücsköskunyhókkal – 2. kép), de hasonlóan önálló fejezeteket szenteltek a szerzők a Bázaköz, valamint az itt fellelhető erdei és mocsári életközösségek, a vadon élő növény- és állatfajok bemutatásának.
2. kép: A siljkarák (csücsköskunyhók) utolsó, már lebontott példánya. Fotó: Molnár Ábel Péter
A szerbiai kutatás a Vajdasági Tartományi Természetvédelmi Intézettel együttműködve, annak hozzájárulásával zajlott. A háromnyelvű (angol, magyar és szerb) munka szerzőinek sorában az MTA Lendület Etnoökológia Kutatócsoport tagjai közül Molnár Zsolt, Demeter László, valamint intézetünkből Babai Dániel és Ulicsni Viktor szerepel.
A kötet borítója. Nagyításhoz kattintson a képre!
Molnár Zsolt – Kiš, Alen – Demeter László – Szabados Klára – Molnár Ábel Péter – Marinkov, Jelena – Ulicsni Viktor – Biró Marianna – Öllerer Kinga – Katona Krisztián – Máté Gábor – Kemenes Anna – Đapić, Marko – Juhász Erika Mária – Perić, Ranko – Babai Dániel: Disznók az erdőben. Hagyományos ökológiai tudás a Száva árterén. HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet – Vajdasági Tartományi Természetvédelmi Intézet, Vácrátót – Újvidék, 2023. 197. p.
Nagy Zsolt
